Köszönjük Kapitány! 2017 június 23Általános 4402

„Nézd, ki ő? Számtalan nagy gólt lő, övé lesz az Aranycipő! Gergő, Rusvay Gergő, Rusvay Gergő…” – énekelték éveken keresztül a váci ultrák csapatkapitányunknak Rusvay Gergelynek.

Tehették, hiszen Rusi –egy rövid kitérőtől eltekintve- 17 évig viselte a Vác FC piros-kék szerelését, melyben 293 NB II-es mérkőzésen 77 gólt rúgott. Rusi a mosonmagyaróvári mérkőzésen utoljára vezette ki a fiúkat csapatkapitányként a zöld gyepre, profi labdarúgó pályafutása ezzel véget ért. Erről, a mögöttünk hagyott szezonról és egy kicsit a jövőről is beszélgettünk vele.

A mosonmagyaróvári mérkőzéssel egy korszak lezárult az életedben, magad mögött hagyod profi labdarúgó pályafutásod. Mielőtt csapatkapitányként értékelnéd a mögöttünk hagyott szezont, nosztalgiázzunk egy kicsit. Hosszú, és tartalmas pályafutásod –egy rövid időt leszámítva- Vácon töltötted. Kérlek, mesélj egy kicsit a kezdetekről, az első váci éveidről?

Rusvay Gergely: A kezedet 2000. februárjában volt, amikor Tatabánya ellen játszottam az első NB I-es meccsemet, és az volt az első felnőtt mérkőzésem a Vác színeiben. A legutolsó most 2017. júniusában volt, ez 17 évet ölel át. Megmondom őszintén, egy pillanat alatt elrepült ez az időszak, amiben voltak hullámvölgyek, hullámhegyek. De Hál’ Istennek sokkal több volt benne a pozitív és jó dolog.

Egy fél év volt, amikor Kecskeméten voltam, de ezt leszámítva megszakítás nélkül végig Vácon voltam, amiben volt NB I, PNB, NB I/B, NB II, NB III, Megye I., szóval szinte az összes osztály, de nyilván NB II volt a legtöbb. NB II-ben 293 mérkőzésem volt, NB I-ben 40 körül, NB III-ban 120-130 körül, megye I-ben meg az a 25, szerencsére az volt a legrövidebb.

Hosszú váci pályafutásod során melyek a legkellemesebb, legszebb, illetve a legfájóbb, legrosszabb emlékeid?

Rusvay Gergely: Nyilván a legszebbek közé tudom sorolni, mikor 2005-ben megnyertük az NB II Keleti csoportját, ha jól emlékszem 12 pont előnnyel. Az nagyon nagy diadal volt, mert kis költségvetésű csapat voltunk, viszont baráti társaságnak lehetett mondani, és toronymagasan megnyertük az NB II-t, és feljutottunk az NB I-be. Itt azonban negatív dolog az volt, hogy nem igazán tudtunk igazolni, elfogyott a pénz, és ezért sajnos csak egy évet tudtunk az NB I-ben tölteni, és kiestünk. Pozitívként még mondanám a 2008-as szezont, amikor gólkirály lettem az NB II-ben 22 góllal, az nagyon-nagyon jó év volt. Illetve az első NB I-es gól mindig megmarad az ember életében, az nagyon pozitív emlék. Az a vicces az egészben, hogy a Tatabánya ellen játszottam az első NB I-es, az első NB II-es meccsemet és az első NB I-es és NB II-es gólom is Tatabánya ellen volt. Valamiért a Tatabánya benne maradt a pályafutásomba. (Nevet – a szerk.)

Negatívként az NB I-ből való kiesés mellett, amit nagyon rosszul éltünk meg, amikor nem tudtunk kiállni a Videoton ellen a legjobb nyolc közé jutásért a Magyar Kupában (2012/2013-as szezon – a szerk.), és után úgymond a váci foci egy időre megszűnt, igaz Hál’ Istennek nem sokáig. Az nagyon rossz időszak volt, az volt a mélypont.

Onnan újra elindult pozitív irányba a csapat. Megnyertük a Megye I-et, az NB III-t, aztán volt egy „meleg szezon” az NB II-ben, de azt is túléltük, és idén már 6. helyen végzett a csapat, így azt mondom, hogy ez megint pozitív volt.

Voltak nagyon fontos pillanatok az ember pályafutásában. Ide sorolnám például a tavalyi szezont, az nagyon fontos szezon volt, hogy bent tudtunk maradni az NB II-ben. Ott a Budaörs, valamint előtte az Ajkának lőtt gólomat nagyon fontosnak éreztem, azt majdnem olyan fontosnak éreztem, mint amikor az NB I-ben gólt rúgtam.

Negatív élményből szerencsére annyira nem volt sok, a sérülések szerencsére elkerültek.

Vácon mindig olyan csapat volt, hogy szó szerint csapat volt. Most is úgy gondolom, hogy egy elég jó és erős mag van, csak talán annyi a probléma már, hogy egyre kevesebb váci van, a Hegén (Hegedűs Csaba – a szerk.), a Mátén (Gulyás Máté – a szerk.) a Nagy Ricsin és Zsolnain kívül már nem is nagyon marad „ősváci” játékos, de hát ez van a profi csapatoknál.

Az ultrák, szurkolók, nézők nagy kedvence vagy, dalt is írtak hozzád/rólad, számtalan mérkőzésen skandálták a nevedet, valamint nagyon szép és megható koreográfiával búcsúztattak Mosonmagyaróváron. Hogy élted meg mindezt?

Rusvay Gergely: „Ez tipikusan olyan volt, hogy az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert úgymond az ultrák nagyon rég óta éltetnek engem, nagyon rég óta kedvencük vagyok, nyilván azért, mert nagyon rég óta vagyok itt.

Hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan nagyon jó érzés volt az utolsó meccs, főleg a vége. De van ilyen, az embernek egyszer vége szakad a pályafutása, valószínűleg nálam ez most fog bekövetkezni. Nagyon sok köszönet jár a szurkolóknak, főleg az ultráknak, mert tényleg akár hol játszottunk –nem hiszem, hogy van még egy ilyen banda az országban, akik, ha Zalaegerszegen, ha Mosonmagyaróváron, ha Sopronban, ha Kisvárdán játszottunk mindig ott voltak 10-15-en, és buzdították a csapatot illetve engem. Legnagyobb köszönet jár nekik és megemelem a kalapom, és tényleg össze tehetjük a két kezünket, hogy ilyen lelkes szurkolótáborunk van, mint amilyenek a váci ultrák.

A múlt után térjünk rá a jelenre. Bár az idei szezonban már jóval kevesebb szerep jutott számodra, mint tavaly, mégis kérlek, csapatkapitányként értékeld  a mögöttünk hagyott szezont.

Rusvay Gergely: Igen, ez furcsa is volt számomra. Még az első félévben többet játszottam, míg a második félévben már kevesebbet. Nyilván azért volt furcsa számomra, mert előtte azért meghatározó kezdő játékos voltam. De ezzel sem volt semmi problémám. Amikor pályára küldött Tibi, akkor próbáltam maximumot nyújtani, ami néha jól sült el, néha kevésbé.

A csapat azonban szerintem nagyon együtt van, Nagy Tibi nagyon jól összerakta ezt a gárdát most. A két kapus nagyon jó volt, a védelmünk is rendkívül stabil volt, talán az egyik legjobb az NB II-ben. A védekező középpályás sorban is mindig megtalálta Tibi a megfelelő embereket. A két Tóth közül, ha valamelyik kidőlt, mindig be tudott rakni oda valakit, aki kisegített. Véleményem szerint az alapcsapat nagyon stabil volt. Előre felé a fiatalokat próbáltuk beépíteni a csapatba, szerintem hellyel-közzel ez is sikerült. Voltak jó meccseik, de nyilván még a fiatalságukból adódóan voltak gyengébbek is, de én összességében pozitívan látom a fiatalok teljesítményét. Támadásban is rúgtunk jó pár gólt, és pozitív volt, hogy nem mindig egy ember rúgta, hanem megosztva elég sokan rúgtak gólt a csapatból. Ez is azt mutatja, hogy van potenciál a támadójátékban, és hogy bárki kerül a kapu elé képes gólt rúgni, akár hátvéd, akár középpályás, akár csatár.

Úgy tudom, hogy a labdarúgástól továbbra sem távolodsz el. Milyen céljaid, terveid vannak a jövőre nézve?

Rusvay Gergely: Telefonom be van kapcsolva, várom az ajánlatokat folyamatosan. (ismét nevet – a szerk.) Viccet félre téve, szeretnék még futballozni nyilván. Most az utolsó mérkőzést is végig játszottam NB II-ben, kilencven percig bírtam a pályán. Hál’ Istennek nincs sérülésem, így még szeretnék, ha nem is az NB II-ben, lejjebb futballozni. Emellett ugyanúgy csinálom az edzősködést, most az U 8-as csapatnak vagyok Vácon az edzője, tehát abszolút nem fogok a váci focitól elszakadni.

Nyilván kevesebb edzés számmal, és máshol alacsonyabb osztályban fogok játszani, ha minden jól megy.

Mit is mondhatnánk ezután mást, mint hogy köszönünk mindent Kapitány!

További sérülésmentes, sikerekben gazdag sportpályafutást kívánunk mind a pályán, mind a pálya szélén.

Hajrá Vác!

Varga Péter