A Dabas-Gyónt szombaton fogadjuk a BVSC stadionjában – beharangozó 2020 szeptember 04Általános 329

Az NB III Közép-csoportjának 8. fordulójában szeptember 5-én, szombaton 16:30-tól a Dabas-Gyón FC együttesét látja vendégül a Vác FC budapesti albérletében, a BVSC zuglói stadionjában.

A mieink 7 fordulót követően 2 győzelemmel és 2 döntetlennel 8 pontot szereztek, míg 3 alkalommal vereséget szenvedtünk, így 8 ponttal a 12. helyen állunk. Szombati riválisunk eddig 6 meccset játszott le, kétszer nyert, míg négy alkalommal kikapott, így 6 ponttal a 17. pozícióban állomásozik – a Dunaújvárost és az RKSK-t győzték le hazai pályán, idegenben viszont háromszor is pont nélkül maradtak.

Burzi Attila, a Vác FC vezetőedzője a következőképpen várja az összecsapást:

"Nehéz meccset várok, a Dabas-Gyón jobb csapat annál, mint ahol jelenleg áll – ecsetelte Burzi Attila honlapunknak. – A heti felkészülés jól sikerült, azt a munkát, amit terveztünk, elvégeztük. Az ESMTK elleni legutóbbi meccsel különösebben már nem kívánok foglalkozni; azért vagyunk sportemberek, hogy továbblépjünk a történtekből, és elérjük azt a célt, amit kitűztünk magunk elé. A keretben gyakorlatilag mindenki egészséges, Torda Patrik is felépült térdsérüléséből, azonban piros lap miatt eltiltását tölti Ódé Norbert, őt pótolni kell.”

A szombati, Vác FC–Dabas-Gyón FC meccset Urbán Eszter vezeti majd, míg segítői Dobos Dávid és Hovanecz Máté László lesznek.

A várható kezdőcsapat: Halasi – Zámbó, Kasza, Koval, Sorecz – Torda, Lukács K., Bonivárt, Niedermüller – Szenes, Szalánszki.

Csapatunkkal kapcsolatos hír még, hogy szeptemberben a hazai mérkőzéseinket továbbra is a BVSC stadionjában rendezzük meg, így a Dabas-Gyón után szeptember 13-án a Taksonnyal is Budapesten csapunk össze.

(Fotó: Daru Andrea)

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

Góllövőlista 2020/21

FACEBOOK