Jól helytálltunk a Kecskemét otthonában 2022 január 23Általános 826

Negyedik felkészülési mérkőzésén a Vác FC vezetett, de végül 2–1-re kikapott az NB II-es Kecskemét otthonában.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Kecskeméti TE–Vác FC 2–1 (0–0)
Kecskemét
, műfüves pálya.
KTE:
Kersák – Tóth Dávid, Győri Á., Gál, Belényesi, Hatvani – Katona B., Szabó L., Szuhodovszki – Tóth Dániel, Szalai J. (Győri B.). Vezetőedző: Szabó István
Vác: Molnár L. – Zámbó, Lukács K., Kasza, Földi M. – Tölgyes, Héjjas, Nagy Z. – Tóth D., Tóth M., Sorecz. Csereként pályára lépett: Nacsa, Flamich, Balga, Burzi A., Szunyogh, Cs. Nagy, Torda, Vén B. Szakmai igazgató: Csank János
Gólszerző: Győri Á., Katona B., ill. Vén B.

A negyedik felkészülési meccsen az NB II-es Kecskeméti TE volt az ellenfelünk a Széktói Stadion műfüves pályáján.

Az első félidőben a magasabb osztályban játszó hazaiak mezőnyfölényben játszottak, de remekül védekeztünk, illetve Molnár László is többször jól avatkozott közbe a kapuban. Fordulás után bátrabb lett csapatunk, rögtön Kersáknak kellett védenie egy életerős lövést, majd a 68. percben Balga Balázs oldalszabadrúgása után Vén Botond érkezett középen a legjobb ütemben és a hálóba csúsztatott. A hajrában aztán egyre több gólszerzési lehetőség adódott a hazaiak előtt, a 78. percben Szuhodovszki beadása megcsúszott, ami éppen jó lett Győri Ábelnek, ő pedig öt méterről gólt fejelt. A 83. percben Katona Bálint lőtt Szabó László passza után fordulásból a bal felsőbe a felső léc segítségével.

A mieinknél pályára lépett Nacsa Péter, aki legutóbb a Mosonmagyaróvár keretét erősítette, illetve Héjjas Zsombor, aki ősszel Törökszentmiklóson futballozott. Előbbivel jól haladnak a tárgyalások, míg utóbbi még tesztelés alatt áll (Burzi Alex is játszott, de ő most biztosan nem lesz a Vác játékosa).
A következő felkészülési meccsünkre szerdán 11 órától a BVSC ellen kerül sor Telkiben.

Csank János értékelése: – Kissé „hézagosak” voltunk, az összjátékban voltak problémák, de összességében jó mérkőzést játszottunk és fontos volt, hogy a fiúk egy gyorsabb dimenzióval találkozzanak. Kemény, „csörtető” meccs volt, amely jól szolgálta a felkészülést. Azt a felkészülést, amelyben egyébként sok problémánk van, hiszen Stefán és Purzsa is megsérült, Mertse gyomorproblémákkal küzd, Balázsnak combsérülése lett, és Tölgyes is kihagyott edzéseket, továbbá Csaba Dániel sem teljes intenzitással tréningezik még. Gyöngyösön, szerdán meggyőzőek voltunk, érezni, hogy fejlődnek a srácok, de nem egyszerű helyzet, hogy mindig utazgatni kell. Halasi Péter helyett Nacsa Péter szeretnénk a kapuba, míg Héjjas Zsombort tovább teszteljük.

(Fotó: kecskemetite.hu)

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK