Króner Martin hazatért Vácra 2017 augusztus 31Általános 1268

Az átigazolási időszak utolsó napján egy, a csapatunkhoz ezer szállal kötődő fiatal játékost szerződtettünk.

A 24 éves váci nevelésű hátvéd, Króner Martin egy évre kölcsönbe Zalaegerszegről tért haza.

Martin, aki a váci utánpótlásban nevelkedett, majd piros-kékben már igen fiatalon bemutatkozott az NB II-ben is, 2013 tavaszán igazolt – csapatunk NB II-ből való kizárása után – a DVSC-hez, melynek tagjaként magyar bajnok is lett. Innen vezetett az útja, előbb kölcsönbe, majd 2015 nyarán végleg Zalaegerszegre, ahonnan most visszatért csapatunkhoz.

Martint sok szeretettel köszöntjük újra itthon, és sérülésmentes, sikerekben gazdag évet kívánunk neki!

Hajrá Vác!

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

(A 2017/2018-as bajnoki szezonban a hazai mérkőzéseinket a budapesti III. kerületi TVE sporttelepén játszuk, ugyanis a Vác Városi Stadion nem felel meg az NB II licenc követelményeinek.)

Góllövőlista

  • Nagy Richárd (2)
  • Balajti Ádám (1)
  • Borvető Áron (1)
  • Tóth Gergely (1)

 

FACEBOOK